Budapest ÉLET

Újra indul másfél éves önismereti kurzus az ÉLET Alapítványnál!

A képzést a Budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat munkatársai, Buza Bence, Buza Domonkos, és Szabó Balázs vezetik.

„Ha az ember módot kap arra, hogy – érdek nélkül – megmutassa magát, a világhoz a másik emberhez való viszonyulását, viselkedését, akkor – a mások, a társak tükrében – visszajelzéseket kap arra, hogy a másik embernek ez mit jelent, mit okoz, fáj vagy használ. Ez az a tükör, amiből önismeretünk építkezik. Ennek alapján igazodunk el a világban, vesszük kezünkbe a jövőnket, hogy ne történjenek velünk a dolgok, hanem urai legyünk az életünknek. Az önismereti csoport ennek az építkezésnek a lehetőségét adja meg, eszközt ad, amellyel mindenki maga kell, hogy gazdálkodjék.”

A képzés tanfolyam-jellegű, önköltséges. Verbális, szabad-interakciós önismereti csoportból, gyakorlati foglalkozásokból és készségfejlesztő tréningekből, valamint tematikus előadásokból és elméleti szemináriumból áll. Teljes időtartama 3 félév (4-5-6 hónap). Az önismereti csoport gyakorisága heti 1 x 1,5 óra. A kurzus elvégzését tanúsítvánnyal igazoljuk.

Az induló csoportok lehetséges időpontjai:

  • Hétfő 16:30-18:00 illetve 18:00-19:30
  • Szerda 16:30-18:00,
  • Péntek 16:30-18:00, de szükség esetén más időpont is szóba jöhet.

A jelentkezés előfeltétele a bevezető tréningeken való részvétel és egy személyes interjú. A bevezető tréningek (3 alkalom) egyszeri költsége 20.000.- Ft. Időpontjaik 2023. novemberében lesznek.

Jelentkezni lehet a Facebookon, a domonkos.buza@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 20 823 0149-es telefonszámon Buza Domonkosnál.

A helyzet adta feltételekkel és lehetőségekkel élve a csoportokat személyes részvétellel, részben online tartjuk. Az induló képzési egységeket – szakmai megfontolásokból – csak személyesen szervezzük, a későbbieket – a körülményektől függően – akár online, akár személyesen, s Így a képzési szakaszok dinamikusan változhatnak, nyilván közös megegyezéssel.