A lelki egészség világnapja - konferencia Békéscsabán

A lelki egészség világnapja - konferencia Békéscsabán

A lelki egészség világnapjáról 1992 óta október 10-én emlékeznek meg minden évben. A világnap alkalomból Remény elnevezéssel tartottak konferenciát a Békés Megyei Kormányhivatal főépületében szerdán délelőtt. Az eseményen plenáris előadásokat hallgathattak meg és fórumokon vehettek részt azok, akik ebben a szakmában dolgoznak.

A világnapot a Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezte, az elmúlt években világszerte számos szervezet csatlakozott a megemlékezéshez. A világszövetség 1948-ban alakult az érzelmi és lelki zavarok megelőzésének, megfelelő kezelésének, a mentális zavarokban szenvedők gondozásának és a mentális egészség jobbításának elősegítése céljából. A világnap célja a figyelemfelkeltés, valamint a pszichiátriai problémákhoz és a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc, a lelki egészség középpontba állítása. 

Takács Árpád főispán nevében a Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója nyitotta meg az eseményt, aki beszédében elmondta: Magyarországon 1994 óta tartják meg a lelki egészség világnapját. Bódi Beáta hozzátette: Békés megye élenjáró a lelki segítségnyújtásban, hiszen 1996-ban megnyílt a Békés Megyei Mentálhigiénés Programiroda, majd 1999-ben a Pándy Kálmán Kórháznak és Baly Hermina unokahúgának, Füri Annának a kezdeményezésére megalapították a Dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítványt.

– Sajnálatos módon nem kap elég hangsúlyt, de a konferencia fajsúlyos, össztársadalmi szempontból is jelentős problémát, kérdéskört vizsgál, tudományos megalapozottsággal. Az egészségügyi világszervezet statisztikái szerint élete során minden negyedik embert érint valamilyen mentális zavar, szerte a világban több százmillió ember szenved mentális zavaroktól, ami a szeretteik életére is kihat – fejtette ki.

Dr. Vincze Gábor, a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kar dékánja, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Orvosi Kamara Békés megyei elnöke hangsúlyozta: a mai esemény célja, hogy felhívják a figyelmet azokra a mentális zavarokra, amelyeket korrigálni kell, illetve tudatosítsák az emberekben azt, hogy ezekben kik tudnak segíteni.

A térség országgyűlési képviselője a lelki egészség világnapja kapcsán kiemelte: hazánkban az utóbbi időszakban nőtt a reményteliség.

–Bármilyen hullámzó akár a külpolitikai, akár a belpolitikai helyzet, egy nem egzakt felmérés igazolta, hogy több remény van bennünk a jövőt illetően, mint korábban volt – fogalmazott Herczeg Tamás.

forrás: behir.hu

Címkék