IFOTES Etikai Chartája

Bevezetés

Bár a mai embert sokrétű és izgalmas benyomások érik a hétköznapi életben, mégis gyakran szenved az elszigetelődéstől. A társadalom olyan nagy mértékben és gyorsan változik, hogy úgy érzi, elveszett a tömegben, és ő mint egyéniség, értéktelen. Mindennek a következménye a fizikai, pszichikai és spirituális szenvedés.

A kommunikációs technológiák állandó fejlődése nem hozta el az emberi kapcsolatok jelentős javulását. Ezek gyakran felszínesek, elégtelenek, és az embereknek gondot okoz, hogy olyan beszélgetőpartnert találjanak, akivel valóban lehet beszélgetni. Egy igazi beszélgetéshez az kell, hogy az embert meghallgassák. Nem mindig könnyű ilyet találni.

Ebben a társadalmi helyzetben jöttek létre a szolidaritás és a kreativitás szellemében a telefonos lelkisegély-szolgálatok, amelyek nem állami szervezetek. Egyéni, azonnal elérhető és rendelkezésre álló segítséget nyújtanak azoknak, akik a magánytól, kétségbeeséstől és reménytelenségtől szenvednek, különösen pedig azoknak, akiket az öngyilkosság veszélye fenyeget. A szolgálatok munkatársai azon fáradoznak, hogy segítsenek nekik az adott élethelyzetüket tisztán látni, és felismerni azon képességüket, hogy újra tudják kezdeni.

A telefonos lelkisegély-szolgálatok etikai alapelvei megfelelnek az ENSZ által 1948-ban megfogalmazott „Emberi jogok egyetemes nyilatkozatá”-nak. Ezek közül különösen hangsúlyos:

  • az emberi méltóság (1. cikkely)
  • jog a gondolatok, az érzések, a vágyak szabadságához és jog ahhoz, hogy életmódját elfogadják (18. cikkely)
  • jog ahhoz, hogy saját nyelvén fejezhesse ki magát (19. cikkely)

Célok és feladatok

Az IFOTES intézménye

  • Az IFOTES nemzetközi szinten egyesíti a nemzeti telefonos szövetségeket, akiknek a célja éjjel-nappal, a helyi lehetőségeknek megfelelően szervezett telefonos segélyszolgálatot üzemeltetni, amely minden hívó számára rendelkezésre áll.
  • A telefonos lelkisegély-szolgálat minden hívónak lehetőséget ad egy valódi beszélgetésre.
  • A telefonos lelkisegély-szolgálathoz fordulhatnak mindazok, akik szenvednek az elszigetelődéstől és a kétségbeesésétől, vagy nem akarnak olyan embernek beszélni a nehézségeikről, aki ismeri vagy felismerheti őket.
  • A telefonos lelkisegély-szolgálat rendelkezésére áll mindenkinek, különösen azoknak, akik krízisszituációban vannak, és öngyilkossági gondolataik vannak.
  • Minden beszélgetést bizalmasan kell kezelni.
  • A telefonos lelkisegély-szolgálat igénybevétele díjtalan kell, hogy legyen, eltekintve a telefonköltségektől.

A telefonos szolgálat

  • A telefon, mint kommunikációs eszköz, lehetővé teszi a szituáció veszélyességének megfelelő kapcsolat kialakítását és garantálja a hívó és az ügyelő anonimitását.
  • A hívók olyan partnerrel lépnek kapcsolatba, akivel teljes nyíltsággal beszélhetnek. Biztosak lehetnek benne, hogy teljes elfogadásra találnak.
  • A hívók joga, hogy úgy fejezzék ki magukat, ahogy tudják, lehetőleg a saját anyanyelvükön.
  • A hívók elfogultság nélküli meghallgatása segíti őket abban, hogy távolabbról tekintsenek fenyegető helyzetekre, levezessék félelmeiket, erősödjön az önbizalmuk és újra kezdeményezővé váljanak.
  • A hívók szükség esetén információkat is kaphatnak, hogyan vehetnek igénybe külső segítséget.

Telefonos munkatársak

  • A telefonos lelkisegély-szolgálat ügyelői általában önkéntesek, akiket tapasztalt szakemberek képeztek ki és segítenek.
  • Az ügyelők megtanulják, hogy a szolidaritás jegyében úgy vezessék a beszélgetéseket, hogy azok mindkét fél számára konstruktívak legyenek.
  • Az ügyelők előítéletektől mentesen támogatják a hívókat, és arra törekszenek, hogy se világképükben, se vallásukban, se politikailag ne befolyásolják őket. Elfogadják a hívók felfogásbeli és döntési szabadságát.
  • Hogy mindezen követelményeknek megfeleljenek, az ügyelők vállalják, hogy részt vesznek egy alapképzésen, amelyet szakemberek tartanak.
  • Ugyancsak vállalják, hogy ügyelői tevékenységük ideje alatt rendszeresen részt vesznek szakmai továbbképzéseken. Ezeken lehetőségük adódik arra, hogy tudatosuljon a viselkedésük a telefonnál, és erről visszajelzést kapjanak megfelelő szakemberektől.
  • Az ügyelők a munkatársaikkal folytatott megbeszéléseken tisztázzák a telefonnál felmerült kérdéseket, ami az ő viselkedésüket és reakcióikat illeti, így javítva a munkájuk minőségét.
  • Az ügyelők figyelnek arra, hogy a telefonos beszélgetőpartnerük respektálja őket. Nem hagyják magukat sem befolyásolni, fenyegetni vagy szidalmazni.
  • Az ügyelők támogatást kapnak a kollégáiktól, elsősorban azonban a telefonszolgálatok vezetőitől.
  • A telefonos munka révén az ügyelők személyes kompetenciái erősödnek. Ehhez hozzájárulnak a konferenciák, szemináriumok és továbbképzések, amelyeket a szolgálat szervez vagy ajánl számukra.

Ügyelővé válás

  • A telefonos ügyelők különböző társadalmi és kulturális háttérrel rendelkeznek. Azáltal válnak ügyelővé, hogy bizonyságát adják meghallgatási képességüknek, nyitottságuknak és annak, hogy készek a személyes fejlődésre.

Társadalom

  • Hogy mennyire jót tesz, ha az ember talál egy beszélgetőpartnert, ha kibeszélheti magát, közvetlenül tapasztalják meg az ügyelők a telefonos munka során. Ez a tapasztalat segíti őket abban, hogy a társadalom más szintjein is alkalmazzák a kétoldalú meghallgatás magatartását.

Tevékenység

A telefonos lelkisegély-szolgálatok

  • Minden helyi team létrehoz egy telefonszolgálatot.
  • A telefonos lelkisegély-szolgálat alapszabályai és egyéb belső dokumentumok szabályozzák jogi státusát és tevékenységét.
  • A munkatársak (önkéntesek, kiképzők, szupervizorok és a vezető) minden szervezeti szinten együttműködnek és kölcsönösen támogatják egymást. Mindenki felelős azért a munkáért, amivel megbízták, vagy amit elvállalt.
  • Az egyes telefonos lelkisegély-szolgálatok a helyi szociális intézményekkel és szervezetekkel együttműködnek.
  • Törekszenek a megfelelő nyilvánosságra.
  • Évente beszámolót készítenek a munkájukról.

Országos szövetség

  • Ugyanúgy, ahogy az egyes ügyelők egymásra vannak utalva, egy térség vagy egy ország lelkisegély-szolgálatai is kell, hogy számíthassanak egymásra és együttműködjenek.
  • A telefonos lelkisegély-szolgálatok nemzeti szinten szövetségekbe tömörülnek, és így képesek
  • biztosítani a telefonos szolgálat minőségét a Charta előírásai szerint,
  • az egyes szolgálatok közötti kapcsolatokat fejleszteni, működésüket koordinálni, a telefonos lelkisegély-szolgálatnak egységes külső megjelenést biztosítani, elkerülendő a félreértéseket a nyilvánosság előtt,
  • koordinálni a hivatalos kapcsolatokat,
  • fejleszteni az együttes munkát a nyilvánosság felé,
  • a nyilvánosság felé jelezni, milyen szociális viszonyokról szereztek tudomást a beszélgetések során, anélkül, hogy a hívók bizalmával visszaélnének és anonimitásukat megsértenék.

Az IFOTES nemzetközi szövetsége

  • Az IFOTES azzal a céllal egyesíti a különböző szövetségeket és nemzeti egyesületeket, hogy tartalmilag együttműködhessenek és lehetővé váljon köztük a kulturális eszmecsere. Ebben a nyitott atmoszférában a különbségek elfogadásra kerülnek.

Feladatok:

  • A telefonos lelkisegély-szolgálatok megerősítése abban a szerepükben, hogy csökkentik a szociális elszigetelődést, hogy enyhítik a szenvedést, és hogy segítik a problémák megoldását. Ebben a funkciójukban a telefonos lelkisegély-szolgálatok fontos szerepet játszanak a szellemi és lelki egészség megőrzésében és az öngyilkosság-megelőzésben.
  • A nemzeti szövetségek és egyesületek támogatása.
  • Telefonos lelkisegély-szolgálatok alapításának és felépítésének támogatása olyan országokban, ahol eddig még nem volt ilyen jellegű szolgáltatás, vagy még a tervezés stádiumában vannak.

Eszközök és munkamódszerek:

  • Nemzetközi találkozók szervezése szemináriumok, konferenciák és kongresszusok formájában azzal a céllal, hogy a telefonos lelkisegély-szolgálatokat segítség feladataik ellátásában.
  • Tájékoztató anyagok, újságok és könyvek kiadása a telefonos lelkisegély-szolgálatok informálása céljából.
  • Adatok és információk gyűjtése és publikálása a szellemi és lelki egészséggel és az öngyilkosság-megelőzéssel kapcsolatban.
  • Kutatások irányítása és támogatása ezeken a szakterületeken.
  • Kapcsolattartás hasonló irányultságú szervezetekkel, pl. WHO (Egészségügyi Világszervezet), WFMH  (Nemzetközi Mentálhigiéné Szövetség), IASP (Nemzetközi Öngyilkosság-megelőzési Szövetség), Life Line International, Befrienders International.

Francia és angol nyelvterületen a telefonos segítségnyújtást „meghallgatásnak” nevezik. A meghallgatás azt jelenti, hogy a hívó nyitottságot, odafordulást és értő figyelmet kap. Ez az alapja minden további lépésnek.