Megsokasodtak a vírussal kapcsolatos hívások

Megsokasodtak a vírussal kapcsolatos hívások

Nincs egyetlen korosztály sem, melyet ne érintene a koronavírus. A kisgyermekek is felfogják, a maguk gondolkodási szintjén, miért zárt be az óvoda, miért nem mehetnek a nagyihoz, a diákok pedig aktív partnerek az online tanítás terén. Mindenki kivár és reménykedik. Akik azonban mentálisan sérültek, akiknek alacsonyabb a tűrőképességük, ők nehezebben dolgozzák fel a naponta sokkoló információkat.

A lelkisegély-telefonszolgálat aktivistái az év minden napján éjjel-nappal várják a hívásokat, segítenek a krízisbe jutott hívóknak problémájuk megoldásában, vagy a megbékélésben, abban, hogy ki tudjanak kerülni a lelki válságból, de legalább megkönnyebbüljenek.
Lelkisegély-szolgálat: megsokasodtak a vírussal kapcsolatos hívások

Varga Gábor elmondta, a lelkisegélyes ügyelők most is a nap 24 órájában fogadják a hívásokat Fotó: Müller Anikó Hanga

Ezekben a nehéz időkben is teszik a dolgukat, igaz, kissé másként, tájékoztatta lapunkat Varga Gábor, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) elnöke.

– A kialakult helyzetre való tekintettel az ügyelőink védelme és a hatékonyabb munkavégzés érdekében home office munkamódra tértünk át. Társaim, akik önkéntesként végzik e szolgálatot, az elmúlt évben 200 ezer hívást fogadtak. Február végén már megjelentek a „koronás” kérdések, az óta pedig folyamatosan tovább emelkedik a témával kapcsolatos hívásszám. Az ügyelők otthonról látják el a feladatot. Korábban a pszichés megterhelés okozta nehézségeket esetmegbeszélésekkel, szupervíziók alkalmával oldottuk fel, most a technika különböző formáit – telefon, skype, e-mail, konferenciabeszélgetés – használjuk, hangsúlyozta Varga Gábor.

Sokan információt kérnek a vírus kapcsán. Elsősorban az idősebb korosztályból, vagy a magányosan élők, egészségi problémákkal küzdők közül kikerülő hívók aggodalmaikat, akik pozitív eredmény tudatában, karanténban vannak, félelmeiket fogalmazzák meg. A magány, a bezártság tehetetlen érzése, a korlátozások megélése szinte minden korosztálynál felszínre tör, vannak, akik fejtegetésbe fognak a vírus hátterével kapcsolatban. A hívást fogadó szerepe a megnyugtatás, a feszültségoldás, az empátiás követés, információnyújtás, megfelelő szakemberhez, intézménybe történő irányítás. A tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, a befolyásolhatatlanság érzése a labilis idegrendszerű egyéneknél, a kezelt pszichiátriai betegeknél erős krízistüneteket eredményez, esetleg szuicid viselkedést válthat ki. Az ügyelő odafordulással, türelemmel, empátiával alakíthatja ki a megfelelő lépéseket.
Lelkisegély-szolgálat: megsokasodtak a vírussal kapcsolatos hívások

Payrich Mária

Payrich Mária kiemelte, megsokasodtak a vírussal kapcsolatos hívások Fotó: Müller Anikó Hanga

A Veszprémi Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat önkéntesei tavaly közel 14 ezer hívást fogadtak, jelenleg ők is home office-ban dolgoznak. Payrich Mária pszichiáter, a veszprémi szolgálat szakmai vezetője, a Kapcsolat ’96 Mentálhigiénés Egyesület elnöke elmondta, a járvány időszakában megjelentek a témával kapcsolatos hívások. A telefonálók információkat kérnek a betegség tüneteiről, a teendőkről, megosztják szorongásaikat.

– Elmondják ezzel kapcsolatos élethelyzeti nehézségeiket, aggodalmaikat. Hívnak idősek, akik magánya most fokozódott, izoláltabbak, ügyeiket nehezebben oldják meg, féltik a betegségtől gyerekeiket, unokáikat. Hívnak olyan emberek, akik nagy forgalmú helyeken dolgoznak, és hozzátartozóikat féltik a megbetegedéstől. Hívnak fiatalok, akik nem értik ezt a helyzetet, nem tudnak mit kezdeni a korlátokkal, nem működnek a számukra nagyon fontos kortárs közösségek, nem tudják megbeszélni gondjaikat, oldani feszültségeiket. Hívnak olyanok, akik a járványhelyzet miatt elveszítették a munkahelyüket, nincs keresetük, félnek, néhány hét múlva ellehetetlenedhet családjuk megélhetése. És változatlanul, ami egyébként is jelentős probléma az emberek számára, a párkapcsolati válságok, gyász, magány, a bizonytalanságból adódó szorongások, amit e helyzet felerősít. Tehertétel az emberek számára, hogy a médiumokból zúdulnak a hírek a járvány külföldön észlelt szörnyű jelenségeiről. Nem tudják, mire számíthatnak a közvetlen környezetükben, és ez baljós képeket vetít előre a számukra. Az izoláció miatt nem nagyon van kivel megbeszélni, ha igen, akkor is inkább a szorongásaikat osztják meg egymással. Ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy a lehetőségekhez képest reális információkat tudjunk adni, és legyen lehetőségük a félelmeiket megosztani, egy elfogadó, megértő beszélgetésben, hangsúlyozta a szakember.

forrás: veol.hu

Címkék