Rénes László: „Nem lerázzuk, hanem meghallgatjuk az embereket”

Rénes László: Nem lerázzuk, hanem meghallgatjuk az embereket

Utálatos főnök, pénzhiány, haláleset: több mint hatezer debreceni hívta tavaly a telefonos lelkisegély-szolgálatot.

Időről időre más társadalmi szintű problémák jelennek meg a világban, az anyagi és a párkapcsolati gondok viszont állandóak – összegzett a Haon megkeresésére a napokban Rénes László, a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (LESZ) országos szövetségének alelnöke, a debreceni szolgálat vezetője. A szakember szerint eddig a Covid sújtotta 2020 volt a legforgalmasabb évük, az akkor kialakult gondok – a szeretteik vagy a munkahelyek elvesztése – azonban még az előző esztendőre is kihatottak. A debreceni segítőket több mint 10 ezren hívták tavaly, ezekből több mint 6 ezer érdemi (segítő) beszélgetéssel nyugtázták az óévet az önkéntesek. A szakember szerint jellemzően továbbra is a középkorúak tárcsázzák a 116-123-at, igaz, a fiataloknak a 116-111-es számon külön vonal működik.

Drog, ital, depresszió

Szerfüggő hozzátartozó vagy szomszéd, megoldatlan iskolai, munkahelyi vagy párkapcsolati konfliktus, gyászhívás és félelem a jövőtől: széles spektrumon mutatkozik meg a társadalom mentális és lelkiállapota. – A világjárvány óta sokkal több problémával küzdenek az emberek, ami a bejövő hívásainkon is észrevehető – összegzett Rénes László.

A LESZ debreceni vezetője kitért arra is, hogy a bizonytalan eredetű és kiszámíthatatlan új kábítószerek a 70-es évekre emlékeztetnek, amikor sokan az ipari kiszerelésben viszonylag olcsón beszerezhető padlóragasztót használták.

– A drágább drogok mára vagy a menedzserek, vagy a kallódó értelmiség szerei közé tartoznak, míg az alkoholnál is jóval olcsóbb, a neten is könnyen beszerezhető drogok jellemzően a fiatalokhoz jutnak el. Ezt a generációt egyébként az egyre elterjedtebb rohamivás is jellemzi – fejtette ki. Az egyik legnagyobb akadálynak a mentálhigiénés szakember azt tartják, hogy amíg nincs fizikailag utolérhető nyoma, a fogyasztó nem érzi problémának a szerhasználatot, de gondot okoz az is, hogy a droggal és az alkohollal minden el lehet kenni, még a valóságot, magát a bajt is.

Megjegyezte, a depresszió kezelése Magyarországon fejlődő tendenciát mutat: az öngyilkosság aránya százezer főre 15-16 között van( 1983-ban volt a legmagasabb ez a szám: 4911). Sokat segítenek az enyhe, modern antidepresszáns készítmények is, melyekkel teljes életet lehet élni.

Kis hely, kis esély

Míg két évvel ezelőtt a világjárvány, tavaly a rezsiemelkedés és az élelmiszer-infláció miatti félelem tett nagy lelki terhet az emberekre. – Nincs kialakult rendszer, ami segíteni tudna például azokon a kistelepüléseken, ahol az emberek tehetetlenül élnek gazdaságilag kilátástalan helyzetekben. A közelmúltban a vármegye-székhelyeken komplex segítőrendszer alakult ki, többek között Debrecenben is, ahol a Családok Átmeneti Otthonának működtetése jó és szükséges intézmény ugyanúgy, mint az áldozatsegítő központok az országosan hívható ingyenes telefonszámokkal – magyarázta.

Néha egy beszélgetés is elég

A debreceni központ vezetője szerint a betelefonáló gondja gyakran már azzal megoldódik, hogy egyfajta ventilációként kibeszéli magából a feszültséget. Ha komolyabb a baj, igyekeznek célirányosan a megfelelő intézményhez vagy szervezethez irányítani a betelefonálót. – Aki betelefonál és beszélni kezd, érzi, hogy együtt gondolkodtam vele, rá figyeltem és segítőkész vagyok, amivel már a bizalom is kialakul ahhoz, hogy tegye meg a második lépést is, ha kell – fejtette ki.

Segítők kerestetnek

Jelenleg húszan fogadják a hívásokat a debreceni központban. Január 23-ig új, 21 éven felüli, érettségivel rendelkező önkéntesek jelentkezését várják. A leendő segítőket 30 óra önismereti csoportfoglalkozással, 30 óra elméleti kurzussal, és szintén 30 órányi telefonos szituációs játékkal készítik fel, ezen felül 10 órányi felkészülést a hospitálásra. Munkájukhoz a LESZ egyéni és csoportos támogatást, továbbképzést biztosít.

forrás: haon.hu

Címkék