11. alkalom: (4. workshop)

Dátum: 2018. augusztus 10.- 2018. augusztus 11.

Helyszín: Miskolc

A miskolci workshopon egy korábbi tanulmányút témájának, az EmPoWEring modell egyes elemeinek bemutatása zajlott. A kétnapos rendezvény központi elemei az aktív/éber hallgatás valamint az érzelmek szerepe voltak.

Az első napon a résztvevők betekintést nyerhettek a modell alapjaiba, hátterébe egy rövid elméleti bemutató során, majd az aktív figyelem, értő hallgatás illetve a hallgatás hőfokának elmélete következett. Ezután az EmPoWEring modell gyakorlati elemeinek segítségével, telefonos munkában jól hasznosítható készségek elsajátításához páros és kiscsoportos feladatokat kaptak a résztvevők. Ezek mindegyike az aktív hallgatást kívánta erősíteni, ugyanakkor az előítéletes hallgatás csapdáival is a megismerkedhettek a résztvevők. A második napon az érzelmek szerepe volt a központi téma. A modellben is kiemelt elméletek (pl. kulturális megközelítések, alapérzelmek) rövid áttekintését követően főleg önismereti gyakorlatokkal foglalkoztunk. Az ügyelői és hívói érzelmek feltérképezésére, tudatosítására, a játszmák és bevonódások elkerülésére valamint a sztereotípiák csökkentésére, negatív attitűdök oldására egyéni, páros és csoportos feladatokkal dolgoztunk.