A Hét Önkéntese: Szabó Lászlóné PIROS

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének egy már nem ügyelő, de a munkatársak számára máig példaértékű tagja a Hét Önkéntese. Az ok, amiért nem egy aktív önkéntest jelöltek az, hogy ők anonim módon dolgoznak, arcuk, nevük felfedése nélkül. nélkül. Szabó Lászlóné PIROS pedig olyan meghatározó személyisége a Dunántúli régiónak, hogy Kiss Katalin régióvezető úgy látta helyesnek, ha ő képviseli a szervezetet.

Szabó Lászlóné PIROS 1955-ben a Soproni Állami Óvónőképzőben szerezett óvónői oklevelet, majd azt követően nyugdíjba vonulásáig egy veszprémi óvodában dolgozott. Pályafutása alatt, szinte mindig nagy létszámú csoportban, hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozott. Az évek során folyamatosan képezte magát, részt vett új pedagógiai módszerek kidolgozásában és bevezetésében. Bábversenyekre készítette fel óvodásait, ahol több alkalommal is első helyezést értek el. Aktív óvónőként óvónőképzős hallgatók szakmai gyakorlatát vezette, mindig nagy örömmel és odaadással végezte a munkáját, óvodásai és kollégái is szerették, igazi közösségi ember volt.
Még az óvodában dolgozott, amikor olvasott a Naplóban a lelkisegély telefonszolgálatról, majd jelentkezett is az akkor induló képzésre, 1993-ban csatlakozott a szolgálatához. Szolgálatba állt, a szó nemes értelmében, amit az ott töltött negyedszázad alatt be is bizonyított emberileg és szakmailag egyaránt. Személyisége, empátiája, a hívókhoz és a kollégákhoz való végtelen türelme, elkötelezettsége és tapasztalata miatt igazi szakmai tekintélynek számít.
Akár a hivatásában, itt is fontos volt számára, hogy tovább képezze magát és az így megszerzett tudását önzetlenül osztotta meg a stáb tagjaival. Ez tette lehetővé, hogy a Veszprémben dolgozó operátorok többsége nála hospitált, nagyon sokat tanulva tőle. A régi ügyelők is gyakran kérték ki a véleményét egy-egy beszélgetés, vagy elakadás esetén.
Amíg egészsége engedte, lelkesen részt vett az országos találkozókon, stáb hétvégéken, szakmai napokon, ezzel is fejlesztve saját szakmai színvonalát, amit aztán tovább adott, így a stáb tagjai is profitáltak belőle.
Ő az, akire támaszkodni lehetett, aki higgadtságával, realitásával lelket öntött a kollégákba, akit probléma esetén mindig meg lehetett találni. Ő az, akit mindenki szeret és tisztel. Embersége, megértése tette őt mindannyiunk „pótanyjává” a mi PIROSUNKKÁ. Munkájával nagyban hozzájárult a szolgálat elért sikereihez, kedves derűjével, érzelmi melegségével pedig a jó hangulathoz.
Munkáját mindig alázattal végezte, soha nem kért, követelőzött, de mindig ott volt, ahol szükség volt rá. Mindig megfontolt, előretekintő, pozitív életszemléletével segítette a kollégáit. Szavai, gondolatai a múltból, tapasztalásból eredtek, de nemcsak a mának, a jövőnek is üzentek, hogy hogyan kell tisztességben, szeretetben élni, dolgozni. Hogyan kell a vállalt feladatot elvégezni. Példaértékű volt az az elszegődés, hitvallás, amit a szövetségben is képviselt.

Bár egészsége már több éve nem engedi, hogy aktívan ügyeljen, szellemisége még mindig köztünk van. Bölcs, útravaló gondolatai, mondatai ma is itt vannak köztünk, én magam is gyakran használom őket megjelölve a forrást, „ezt Pirostól hallottam, tanultam”. Ilyen útravaló mondatot követően derült ki, hogy egy jelenleg képzésben résztvevő leendő kolléga Piros hatására jelentkezett hozzánk most, hogy ezt élethelyzete megengedi.

Hipotézise, amelyet egy paptól hallott, „az Isten megáldotta az embert a hallgatás és a meghallgatás képességével” – ennek szellemiségében dolgozott.
Kivételes ember.

forrás: ome2021.hu