Akárcsak Miskolcon, a szolnoki workshopunkon is az EmPoWEring modell bizonyos elemeinek megismerése és azok gyakorlatba ültetése volt a központi téma.
Transznacionális együttműködés
1. A legfontosabb ismeretekről:
A négynapos rendezvényt – ahogy korábban is – a résztvevők visszajelzései, a munka közös értékelése zárta. A tréning résztvevőinek anonim visszajelzéseiből pedig az alábbiakat gyűjtöttük ki:
A harmadik nap délutánjától a program végéig a segítés egy speciális formájával, a krízissel illetve annak megfelelő kezelésével, a krízisintervencióval folytattuk a tréninget.
A második és harmadik napon tovább mélyítettük az első nap témáit, főleg önismereti és szituációs gyakorlatok voltak ebben segítségünkre.
A debreceni kompetenciafejlesztő tréning során hazai és erdélyi, mentálhigiénés munkát végző személyek továbbképzése zajlott. A rendezvény három fő téma köré csoportosult, melyek mindegyike a telefonos munka alapjaival foglalkozik.
1. A legfontosabb ismereteknek ezt tartották:
A Pápán megrendezett workshopunkon, akárcsak a Salgótarján menti Eresztvényen és a Kecskeméten lezajlott képzéseken, a krízis illetve a krízisintervenció voltak a központi témáink.
Legfontosabb ismeretek:
„A reménytelenség skála, különösen a rövidített.”
„Önismereti munka OH kártyák alkalmazásával.”