A bajba jutottaknak segít a kecskeméti szolgálat

Egy kis fényt próbálunk mutatni a hívóknak, akik reménytelennek, sötétnek látják a jövőt és nincs kihez fordulniuk – fogalmazta meg küldetésüket hírportálunknak a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (LET) egyik ügyelője. A LET kecskeméti csapata is elnyerte idén a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a megyei esélyteremtési iroda által alapított Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese díjat.

Idén hatan vehették át az önkéntesek december 5-ei világnapjához kapcsolódóan a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a megyei esélyteremtési iroda díját. A Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (LET) kecskeméti csapatát Lévai Jánosné önkormányzati tanácsos jelölte a díjra odaadó, állhatatos önkéntes tevékenységéért.

Talán kevesen tudják, hogy a szolgálat 1986-ban a hírös városban indult el, és két évvel később a kecskemétiek szervezték meg az első országos találkozót az önkéntes ügyelők részére. A LET ma a 116-123-as, a nap 24 órájában minden hálózatról ingyenesen hívható telefonszámon nyújt segítséget beszélgetésekkel, párbeszéddel, hogy a mindennapokban megjelenő konfliktusok, életvezetési nehézségek ne váljanak krízissé, vagy ha ez már bekövetkezett, a megoldáshoz biztosítsanak a hívónak külső támogatást.

A legnagyobb kihívást jelentő feladat az öngyilkosság-megelőzés, amikor valakinek az élet értelmére keresett válasz megtalálásához nyújtanak segítséget, a végzetes megoldásokat értelmes cselekvésbe igyekeznek fordítani.

Miként a méltatásban kiemelik: a telefonszolgálat fontosnak tartja, hogy reményt ébresszenek, erőt, stratégiát adjanak a küzdéshez, hogy a hívó rátaláljon saját belső forrásaira, megtartsa kapcsolatait, óvják az elkeseredéstől és a kétségbeeséstől. Az önkéntesek munkájukat az anonimitás, titoktartás alapelveknek megfelelően látják el. Kecskeméten heti 48 órában tudnak ügyeletet vállalni, egymást váltva, a város és az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága fenntartásában. Havonta tartanak egy-egy stábtalálkozót, valamint szupervíziós estét a saját problémáik átbeszélésére, és gyakran indítanak képzést leendő ügyelőknek, de sajnos kevés a jelentkező.

A díj apropóján a 9-es ügyelővel beszélgettünk. A végtelenül nyugodtnak és derűsnek tűnő nyugdíjas férfi kérte, hogy nevét szabályaiknak megfelelően ne írjuk le, magáról is csak annyit árult el, hogy korábban földmérőként dolgozott, és már harminc éve fogadja a bajba jutott emberek hívásait.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki ügyelő lehessen? Nem biztos, hogy pszichológus végzettség, nekem legalábbis az nincs. Saját tapasztalat, hogy a természetközelség kiegyensúlyozottá tesz, de kell az is, hogy érzékenyek legyünk más emberek problémáira.

Én azért is jöttem a szolgálathoz, hogy segíthessek azoknak, akik bajban vannak, és ha ez sikerül, az az én lelkemnek is jót tesz és erőt ad a jövőre. Így lehet nap mint nap építkezni. Persze nem szabad átvennünk a terheket, hiszen nem nekünk kell vinni és nem is bírnánk el. Inkább egy kis fényt próbálunk mutatni a hívóknak, akik reménytelennek, sötétnek látják a jövőt és nincs kihez fordulniuk. Nem csevegünk, hanem beszélgetünk – mondta az önkéntes. Úgy tapasztalta, vallásos telefonálók sokkal ritkábban vannak, úgy tűnik, ők hitükben megtalálják a lelki békességet.

A 9-es ügyelő megosztott velünk egy emlékezetes esetet is, amely mély nyomokat hagyott benne.

– Még akkor volt, amikor elkezdtem a szolgálatot. Egy részeg ember telefonált, hogy itt a vég, nem akar, nincs miért tovább élni. Mint kiderült, szerelmi bánat okozta az elkeseredését, és berúgott. Majdnem egy órája beszélgettünk, mikor hirtelen azt mondta: nagyon köszönöm, hogy fogadta a hívásomat, de ne haragudjon, elköszönök öntől, mert kezdek fázni. Potyogni kezdtek a könnyeim a feszültségtől és mert arra gondoltam: ha már azzal foglalkozik, hogy fázik, akkor talán nem akar véget vetni az életének… Máskor egy fiatal hölgy hívott, hogy az édesapja nemrég halt meg, anyja drogozik, egy testvére meg talán börtönben volt, és hogy reménytelennek látja az életet. Sokat beszéltettem, de ő egyszer csak elbúcsúzott, hogy jön a vonata. Ez is egy megrázó hívás volt. Sajnos ilyenkor nem tudhatjuk meg, hogy mi történt utána, ez bennem okoz néha egy kis zavart, de szerencsére ilyenkor mi is kérhetünk segítséget a szupervízión, hogy túllépjünk a dolgon. Hiszen mi is emberek vagyunk – mosolyodott el az önkéntes férfi.

forrás: baon.hu