„Nekünk kötelességünk a magányt oldani”

Az emberi szót, az odafigyelést nyújtják. Így foglalta össze munkájuk lényegét Varga Gábor pszichiáter, neurológus, addiktológus, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége elnöke. A csalad.hu-nak úgy fogalmazott: a telefonszolgálat puszta léte már önmagában segítséget jelenthet. A 116-123 számon éjjel-nappal csaknem 500, nemzetközi színvonalon képzett önkéntes várja azok hívását, akik családi problémákkal, munkahelyi gondokkal, tanulási nehézségekkel küzdenek.

Ha Ön nehéz helyzetbe kerülne, elgondolkodna azon, hogy felhívja a segélyszolgálatot?

– Természetesen. És jó szívvel ajánlom bárkinek. Mondjuk, mivel pszichiáter vagyok, ha a közvetlen hozzátartozóim nem hozzám fordulnának segítségért, akkor az azért minősítene engem, vagy inkább a munkám. De nyilván vannak olyan esetek, amikor például a szemérmesség miatt nem egy közvetlen hozzátartozónak akarjuk elmondani a bánatunkat, hanem inkább külső, objektív visszajelzést szeretnénk kapni. A csaknem 500 önkéntesünk egységesen képzett, kellő rutinnal rendelkező szakember, érdemi segítséget adhatnak bárkinek.

Szaktanácsot adnak, vagy inkább a barát szerepét töltik be?

– Buda Béla, az egykori orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta fogalmazott úgy, hogy a telefonszolgálatokban dolgozók olyanok, mint a prostituáltak. Mindig azzá válnak, amivé a hívó akarja őket tenni. Ha a telefonáló barátot keres, akkor a jóbarát hangján kell szólni hozzá. Ha a gyűlölt élettárs helyett egy megértő partnerre van szüksége, akkor azzá kell lenni.

Nem lehet könnyű egy önkéntes szerepe. Azt még a magánéletben, két barát beszélgetésekor sem egyszerű eltalálni, hogy miként segít jól az egyik a másiknak.

– Az a legnehezebb, amikor fedősztorival hív valaki. Mondjuk arról mesél, hogy túl hosszúnak tartja a hagyatéki tárgyalást. A valóságban viszont az a baja, hogy a hozzátartozója elvesztése feldolgozhatatlan űrt hagyott benne. Nekünk ekkor tudnunk kell, hogy nem a jogi irodát kell sürgetni, hanem abban segíteni, hogy az átélt trauma objektív és szubjektív szakaszát is feldolgozza a telefonáló. Alfred Vannesse, a lelkisegélyszolgálat egyik nagy képviselője azt mondta, a sorok között kell hallani, lebegő füllel érteni.

Erre minden önkéntesnek jelentkező alkalmassá válhat?

– A képzésekhez van egy nemzetközileg elfogadott alkalmassági rendszer. Ebben kritérium az érettség, a jó kommunikációs készség, az élettapasztalat, az, hogy az önkéntes indulat-hangulat szabályozása kellően egyensúlyban legyen. Aki átmegy a szűrőn, egy speciális, háromlábú oktatási programban vehet részt. Ebbe tartozik például az önismereti pillér. Itt derül ki, hogy az önkéntes-jelöltnek nincs-e az életében olyan homály, negatív folt, amit szeretne eltitkolni.

Miért baj, ha van?

– Egy fel nem dolgozott gyász, vagy egy válóper utáni krízis felszínre kerülhet, ha a betelefonáló hasonló témával jelentkezik. Ilyenkor a segítség már nem lehet objektív. Van készségfejlesztő tréningünk is, ami arra készít fel, hogy a krízishelyzetben lévővel miként kell kommunikálni. A valóságban egy ilyen kínos helyzetből menekülni szeretnénk, a szolgálatnál dolgozóknak viszont folytatniuk kell a beszélgetést. Aki időt nyer, akár életet nyer.

Az öngyilkosságot tervezőkre gondol?

– Akár. Egy vizsgálatban 760 öngyilkosságot kísérelt, de megmentett embert elemeztek szakemberek. Három dolgot tapasztaltak mindenkinél. Az első fázisban megjelenik a beszűkülés, ami akár hónapokig tarthat. Ezt alig veszi észre a környezet, pedig a kommunikációra, a társas kapcsolatokra, sőt a hanghordozásra is jellemző lehet. A második lépésnél már az öngyilkossági fantáziák is megjelennek. A sokféle lehetőség végül leszűkül, és már csak a vonat, az időpont, az adott vasúti átjáró lebeg a krízisben lévő ember szeme előtt. Ekkor közelít az elkövetés pillanatához. A szakma úgy fogalmaz: elérkezik a meghalás tudatos szándéka. Az a fajta önpusztítási agresszió, ami a végrehajtáshoz kell. Ez már percek kérdése.

És az életszerű, hogy ebben az állapotban még felhívja a segélyszolgálatot?

– Nem feltétlenül az utolsó percekben, hanem valamelyik előbbi szakaszban. Ám minél korábban jelentkezik, annál nehezebb következtetni arra, hogy valódi krízisben van. De, ha már kipattogtatta a gyógyszert, nekünk el kell jutnunk vele odáig, hogy kihívja magához a mentőket, vagy pszichiáter segítségét kérje. Ha lehet, vonalban maradunk addig, amíg megérkezik a segítség. Ez az úgynevezett klienskísérés nagyon fontos lehet.

Önök is értesíthetik a mentőket vagy akár a rendőröket?

– Nem. Mi nem tehetünk olyat, ami az ő akarata és a beleegyezése nélkül történik.

Ha azt mondja a telefonáló, hogy kiírtja a családját, akkor sem léphetnek?

– Nem. A telefontszolgálati nemzetközi etika szerint két minősített eset van, amikor engedély nélkül is beavatkozhatunk. Az egyik az államellenes szervezett bűncselekmény, a másik a tömeges szerencsétlenség előidézése. Ha például azt mondja, hogy megmérgezi Budapest vízellátását antrax-szal. Ez minősített eset. Egyébként a ránk bízott információkkal úgy kell bánnunk, mint az orvosoknak az orvosi, a papoknak a gyónási titokkal.

Vannak speciálisan egy-egy ünnephez, vagy akár évszakhoz kapcsolódó hívások?

– Folyamatosan elemezzük az ügyelők által készített jegyzőkönyveket. Van egy nemzetközi katalógus, az 17 esetet 170 alesetbe sorol. Például az izolációt, a gyermeknevelésből adódó problémákat, a házasságon belüli krízist nevesíti. Ezek alapján készítünk elemzést napszakra, évszakra, ünnepekre lebontva. Mindenszentekkor például az elbúcsúztatott hozzátartozókra való emlékezés mélyíti a depressziót. A karácsony jobban felerősíti a magányt, az izolációt, a kapcsolatok hiányát. Az ügyeletes ilyenkor abban tud segíteni, hogy feltérképezi, milyen személyközi kapcsolatokat lehetne újra életre kelteni. Azt is tisztázni kell, hogy az egyén mely szerepében éli meg a krízist. Szülőként, munkavállalóként, vagy esetleg gyermekként éli át a nehézségeket.

Egyetlen beszélgetés hozzásegíthet a megoldáshoz?

– Nagyon változó a beavatkozási stratégia, és az is, hogy mennyire tudunk ráhangolódni az esetekre. De erre azért vannak technikák. Van, amikor azt kérjük a telefonálótól, képzelje el, hogy most egy évvel később van. Onnan nézzen vissza a jelenre, és mondja el, milyennek látja önmagát. Mesélje el, hogy ha már korábban is volt hasonló élethelyzetben, milyen megoldási kulcsokat használt. Ki segített? Ha azt mondja, hogy régen ilyen helyzetben a nagymamája állt mellette, akkor megkérjük, gondolja végig, ki az most, aki a nagymamához hasonló melegséget, biztonságot nyújthatna számára. Mesélje el nekünk, mit mondana neki. Ezzel mintegy felkészítjük őt a valós beszélgetésre.

Mennyi ideg tart egy ilyen beszélgetés?

– Egy igazi mély krízis esetén akár egy óra, másfél óra is lehet, de 30-40 percnél rövidebb érdemi beszélgetések nem nagyon szoktak lenni.

Advent van. Ez speciális időszak az Önök munkájában?

– Ilyenkor a legtapasztaltabb ügyelőket keressük és környékezzük meg, hogy vállalják el ezeket a nehéz napokat. A karácsonyi krízisidőszak nem két napra sűrűsödik, inkább kéthetes szakasz. Végtelenül szomorú, amikor az egyedül élő nagymama sütne-főzne, de a gyerekek közlik, hogy az anyósékhoz mennek bejglit enni. Vagy megígérik, hogy meglátogatják a szülőket karácsonykor, de mégsem érnek oda. Nekünk kötelességünk a magányt oldani. Mi az emberi szót, az odafigyelést tudjuk ilyenkor adni. A telefonszolgálat puszta léte, az, hogy tudják, van hova fordulni, már önmagában segítséget jelenthet. Még kezdő koromban, úgy 30 évvel ezelőtt egy magányos bácsi egy utcai fülkéből próbált hívni. Akkor még nem volt minden háztartásban készülék, mobiltelefon meg aztán egyáltalán. A bácsi három óra alatt sem talált egyetlen működő utcai készüléket sem. Három nap múlva viszont felhívott, és megköszönte a segítségünket. Megkérdeztem, miről van szó, és ő elmesélte, hogy ugyan nem sikerült a kapcsolat, de amíg fülkéről fülkére járt, lefolytatta magával a beszélgetést, és megnyugodott.

A témában további cikkeket is talál a csalad.hu oldalon.