Újra van feje a lefejezett szobornak a Duna-parton

Ismét teljes egészében látható „Az elfojtott könnyek” szobra a Duna-parton. A júniusban lefejezett szobrot a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) mostanra állította helyre, ám nem eredeti formájában. A szervezet utalni kívánt a történtekre, továbbá július 28-ra egy eseményt is szerveznek a szobornál.
Helyreállították a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének „Az elfojtott könnyek szobra” című alkotását, amelyet idén júniusban rongáltak meg. A sajtóközlemény szerint a Duna-parton található szobor már újra teljes, ugyanakkor nem eredeti formájában, mert utalni kívántak a friss történésekre is.
Még ma is gyakran találkozhatunk azzal a társadalmi elvárással, hogy egy férfinak mindig erősnek kell lennie, nem mutathatja ki az érzelmeit, el kell titkolnia a fájdalmát. Az érzelmek elfojtása azonban többek között stresszhez, szorongáshoz, depresszióhoz, szélsőséges esetben akár öngyilkossághoz is vezethet
– áll a közleményben.
Emlékeztetnek, hogy a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) erre szerette volna felhívni a figyelmet a férfiak mentális egészségét fókuszba helyező, tavaszi társadalmi célú kampányával, amelynek fontos eleme volt „Az elfojtott könnyek szobra” is. A szobrot nemcsak az arra járó budapestiek szerették és szelfiztek vele előszeretettel, de a közösségi médiában is élénk vitát váltott ki a téma, amelyet megjelenített.
Mint megírtuk, a férfialakot azonban június 17-én megrongálták, a fejét eltávolították és magukkal vitték. „A férfiérzelmek láthatóságát és elfogadását szimbolizáló alkotás megrongálása a szervezet szerint még inkább rávilágít arra, hogy az érzelmek megfelelő megéléséről, kezeléséről beszélni kell – mielőtt az érzelmek elfojtása súlyos következményekhez vezetne.”
Közölték, úgy döntöttek, hogy helyreállítják a szobrot, de nem az eredeti formájában. A Duna-parton ülő, szomorú férfialakot ábrázoló alkotás korábban félig kék színű volt. Ezzel arra a rengeteg elfojtott belső könnyre kívántak utalni, ami, ha túlcsordul, akkor bárkit elnyelhet, úgy, mint a Duna vize. Most amellett, hogy a szobor visszakapta levágott fejét, a kék szín még nagyobb felületen jelenik meg, még jobban ellepi a férfi testét.
Dudás Erika, a LESZ elnöke rámutatott az akció miértjére: „A megemelt vízszinttel arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a probléma még komolyabb lehet, mint eredetileg gondoltuk. Nemcsak az elfojtott szomorúság, de az elfojtott indulatok is rossz mintázatokhoz, elhamarkodott cselekvéshez vezethetnek.”
Tájékoztattak, hogy a LESZ a szobor helyreállítása mellett szeretne további párbeszédet kezdeményezni az érzelmek megélésének fontosságáról. Ennek nyomán a szervezet 2025. július 28-án, hétfőn 18 órára szervez egy eseményt. Azt kérik, jöjjenek el minél többen, akik azt szeretnék, hogy a férfiak bátran kimutathassák érzelmeiket. Az eseményen részt vesz Szelényi Bence pszichológus is, aki szívesen beszélget azokkal, akiket érdekel a téma.
forrás: index.hu