10. alkalom: (2. kompetenciafejlesztő tréning) 4. nap
Dátum: 2018. augusztus 09.
Helyszín: Debrecen
A harmadik nap délutánjától a program végéig a segítés egy speciális formájával, a krízissel illetve annak megfelelő kezelésével, a krízisintervencióval folytattuk a tréninget. A legfontosabb ismereteket a krízis felismeréséről elméleti áttekintés után szövegelemzéssel egészítettük ki, valamint a kríziseket szerepelméleti megközelítésben tárgyaltuk. Ezek a magyar telefonos gyakorlatban még csak rövid ideje szerepelnek, ugyanakkor a szociálpszichológia megalapozott elmélete és a dráma módszer egyik kiváló eszközéről lévén szó, fontos alapismeret, mely az ügyelőt segíti a krízishívások megfelelő kezelésében. A teherbíró kapcsolatokra, a krízisben lévő szerepeire valamint a felmerülő konfliktusok oldására való fókuszálás akár a klasszikus krízis, akár az öngyilkossági veszéllyel fenyegető esetek kapcsán is elengedhetetlen, hiszen a krízisben lévő személlyel való kommunikáció érzékenyebb megközelítést, ugyanakkor fókuszáltabb és célorientáltabb kezelést igényel.