19. alkalom: (Tanulmányút) 3. nap

Dátum: 2019. március 23.

Helyszín: Békéscsaba

A szombati nap programja, hasonlóan az előző naphoz, szintén a dramatikus módszerekkel folytatódott, ugyanakkor ezen a napon megismerkedhettünk a bibiliodráma módszerével, ami a pszichodráma egy speciális fajtája. A nap témája a társas kapcsolataimban átélt élmények reflektálása volt, melyhez A béna ember meggyógyítása című bibliai történet adta meg a keretet. Néhány, főleg mozgásos gyakorlattal kezdtük meg a ráhangolódást az aznapi közös játékra, majd néhány kulcsszavas feladattal és szoboralkotással kerültünk bele ismét a szerepek világába. Ezután következett a bibliai történet felvezetése, a szerepválasztás majd a történet eljátszása és integrációja. A nap második felében tovább mélyültünk a pszichodráma világában és egy protagonista játék következett. A szombati nap zárásaként pedig egyéni életünk szociális atom rajzát készítettük el, illetve azzal kapcsolatos terveinket.